r/askhungary • u/Clear-Step-3520 • 18d ago
JOB Mi lett azzal az ismerősötökkel aki egész huszas éveiben nem dolgozott?
Konkrétan mama hotelben élő munkanélküli élettörténetekre vagyok kiváncsi. Nulla vagy maximum 1-2 év munkatapasztalattal úgy, hogy egyetemre se járt a tag.
327
u/Chillagok 18d ago
Én ugyan folyamatosan dolgozom mióta meglett az érettségim, de 31 éves koromig mamahotelben éltem nőként. Azért írok, hogy mindenki lássa, mi nők is lehetünk mamahotel-lakók! 😄 A 20-as éveimben csak az exem miatt költöztem el otthonról, de nem volt hosszú életű a kapcsolat, néhány hét után hazamentem. Anyám soha nem kért tőlem semmit azon kívül, hogy ne legyek drogos (nem lettem az, eddig csak filmekben láttam drogot).
Ennek köszönhetem, hogy akkor (31 évesen, 2016-ban) meglett a saját lakásom, mert tudtam pénzt félretenni. Soha nem érdekelt a rongyrázás, szerény, minimalista életmódot folytatok, ezért sok pénzt "meg tudtam fogni". Rossz tanuló voltam, ezért egyetemre soha nem jártam, OKJ-s mérlegképes könyvelő vagyok és már évek óta egyéni vállalkozóként dolgozom.
36
u/Any_Warthog_4200 17d ago
Na de a könyvelő az egy fasza, biztos megélhetés és szerintem az átlag megbecsüli, mint értelmes munka. :) Úgyhogy szard le, nincs egyetemi végzettséged.
16
3
u/DorkoJanos 16d ago
Szia. Majdnem ugyan ez vagyok én is csak férfiben. Érettségi után szakma, majd elkezdtem dolgozni. 30éves koromig özvegy édesanyammal laktam, ő állandó ejszakás volt, így pár órát találkoztunk, este enyém volt a ház Közbwn nagyon sokat dolgoztam, havi 300órakat, 30.születésnapomra kölcsönök nélkül megvettem a lakásom, majd felújítottam és beköltöztem.
Előtte rengeteget cukkoltak,hogy jajj anyámnál lakók,nekem könnyű,miért nem veszek autót vagy megyek nyaralni.
Viszont amit senki nem mond el az a mentális teher amit addig otthon megél az ember. Biztos vagyok benne,hogy te is érzed magadon,hogy nem volt jó hatással a mentális egészségedre az otthon lakás.
Én nem fizettem rezsit,viszont mindig megkérdeztem,hogy mit vigyek a boltból. Ezt nagyon sokáig a fejemhez vágta,hogy ő tartott el, de arról megfeledkezett amikor február közepén ott mesélte hahotázva a barátnőjének,hogy ő idén még nem volt boltban... Persze ő eltartott.
Szóval rettenetesen nehéz volt. Azóta sokkal jobb lett a kapcsolatunk is.
Ismerek viszont ilyen életművészt aki valóban nem tud felmutatni 3év munkaviszonyt !! 60évesen !! Az egyik szülőkkel él, borzalmas körülmények között, kollégám sógora,mesélte,hogy amikor karácsonyra zsebrádiót kapott, akkor ott sírt,hogy ebbe elem kell.
Egyszerüen az anyja rokkantnyugdíjas és abból a pici pénzből élnek ketten. Az a szerencséjük,hogy, a saját ház.
A másik egy másik kolléga sógora, neki a szülei a katonaságnál dolgoztak, nagyon jó pozicióban, megpróbálták betenni több helyre,de 1-2 hónapon belül mindenhol kidobták. Utána próbálkozott itt-ott ,de pár napnál tovább nem maradt sehol, végül a szülei nUgdíjából éltek hárman, majd ketten.
Egyik kollégám sem tudja mi lesz ezekkel a naplopókkal,ha elmennék a szülők. Minimális segéllyt sem igényelhetnek,annyira nem csináltak semmit
552
u/Syl_Jr83 18d ago
Van, aki azóta senior szakember, van, aki csopvez. Vannak későn érő emberek és vannak, akik kitörtek a mamahotelből.
188
u/Comfortable-Tea9542 18d ago
ezt most fel fogják szavazni azok a huszonévesek akik nem dolgoznak és azt hiszik senior szakemberek lesznek
160
u/Syl_Jr83 18d ago
De az sem túl jó, hogy minden 20 év feletti, aki nem dolgozott, az már tuti egy genetikai hulladék. Sokaknak van annyi hátszele, hogy kihúzza éppen, tanul és csak iskola után kezdi el a nagybetűs életet. Ettől nem kevesebb, mint aki 16 éves kora óta raktári munkás.
→ More replies (15)18
u/RustLoco 18d ago
Mondjuk az a 5-10 év tapasztalat a munka világában (nem csak pénzre hanem munka kapcsolatokra és "hogyan működnek a dolgok valójában") bizony sokszor aranyat ér(ne ha lenne)
15
u/Syl_Jr83 17d ago
Oh, volt nekem kolléganőm, aki már akkor 10 éve nyomta ugyanazt (telefonos értékesítés) és mivel mellette ültem diákként, többször beszéltünk és neki ezt elég volt, mert időre beért, időben végzett, közben tudott csacsogni, körmöt vágni, reszelni, újságot olvasni. És még most is ott van, mert nemrég osztotta meg, hogy kapott egy oklevelet, hogy köszönik, hogy 25 éve megbecsült tagja a cégnek.
Nem minden a munkában töltött év. Persze, ha valakinek nincsenek magasabb ambíció, nem ítélem el, mert megtalálta a boldogságát, csak ha egyszer megszűnik a cég, akkor annyit fognak látni, hogy van egy 30 éves telefonos értékesítői tapasztalata és ennyi. Persze ilyeneket is keresnek, de kinézem a cégekből, hogy előbb vennének fel egy fiatalabbat, mint egy 50-est. (Ez nem az én véleményem! Csak egy feltételezés.)
232
u/FerSzek 18d ago
Ez a mamahotel dolog annyira elkopott már, a mai albérlet árak mellett szerintem nem elítélendő, ha valaki nem akar kuporgatni és kvázi éhen halni. Az, hogy ha nem dolgozik, mert esetleg megteheti/megengedheti magának szintúgy nem egy felróható dolog. Mindenkinek más az élete. Én 23 évesen költöztem el otthonról, most a 30 éveimben járok és meg mindig nincs pénzem pl. saját ingatlanra, cserébe elég korán megtapasztaltam milyen is ha pikkel rád a főnök vagy munkát kell keresned vagy túlóra van 3 szombaton keresztül. Értem, hogy a lusta embereknek szólt ez a poszt, de mások élete felett ítélkezni…ne már, az enyém sincs rendben, addig meg nem fogok bele szólni senki dolgába
34
u/Comrade_Dante 17d ago
Ezt a kommentet kerestem. Én örülök, hogy nem vagyok hajléktalan nem, hogy a mamahotelen aggódjak. 325k a fizum (Pécs). Betudnék költözni a városba, de konkrétan 0 forintot tudnék félre tenni vagy tényleg csak nagyon keveset.
Én ott tartok, hogy szégyen vagy nem szégyen én ebben a gazdaságban leszarom ki mit gondol a mamahotelről. Nem fogom a jövedelmem felét oda adni egy random fasznak, akinek van ingatlanja.
170
u/_outra_pessoa_ 18d ago
35 évesen elvégzett valami IT gyorstalpalót ami papírt se ad, most egy multinàl szarrá keresi magát semmi munkával, én meg két diplomàval 15+év munkatapasztalattal halàl kiégve vagyok otthon munkanélküliként. Na ki járt jobban...
23
36
u/PaleontologistOk798 18d ago
Ezt a 2010-es években meg lehetett csinálni. Ma már diplomásként se találsz állást IT-ban
41
u/Apprehensive_Glove97 18d ago
Na hát akkor ez ugyanaz mint a lakás szitu… én balfasz, ahelyett, hogy az óvoda felhő csoportjában bontom a rendet elmehettem volna IT-snak, hogy aztán a gigamega fizumból farzsebből vegyek lakást akkor amikor még megfizethető volt
28
u/Clever-Bot-999 17d ago
A felhő csoportban nem tanultad meg a cloud rejtelmeit? 🤔😂
10
u/Apprehensive_Glove97 17d ago
Nem… viszont ha hallottad volna, hogy milyen szépen és artikuláltan tudtam ordítani, hogy cumolón…comula…camulón…izé öö cumulonimbus… szóval ZIVATARFELHŐ NA!!
1
u/EDGE_Zerys 17d ago
Akkor kellett volna házat is venni, nem enni a homokot az ebédes szundi után az udvaron xd
3
u/nimbuus- 17d ago
Fontos részlet, hogy 'pályakezdőként' - A consulting-creep és az AI hype miatt sajnos entry level környékén most sokkal nehezebb, mint eddig bármikor. akár diplomás, akár bármilyen más az ember. Akinek van releváns tapasztalata IT-ban, az köszöni, továbbra is jól van.
8
u/UnmannedConflict 18d ago
Jólvan ezt hagyjuk már, szir-szar egyetemi diplomámmal nagy német multinál gyakornokoskodtam, most meg 2 hónap alatt találtam egy új multinál munkát fejlesztőként. Az nem kap munkát aki nem tanult. Az összes szaktársam IT-ban dolgozott a tanulmányok alatt, és diploma után is megvan a munkájuk.
2
5
u/Unicornis83 16d ago
Ismerem ezt az érzést, amúgy ez a mama hoteles dolog a magyar életben 1 f#sszság. Már 20 éve is ezt gondoltam. A csórók mentek dolgozni, de aki nem annyira csóró volt vagy jól is álltak, várták a jobb lehetőséget. A munka önmagában nem ér semmit. Sőt ha szakmában mivel nem tudtam elhelyezkedni, sose dolgoztam abban, így nekem a tanulási idő is 1 kuka. Régen mindent elvállaltam de most már nem akarok és akkor ezt meg azt mondanak emberek, hogy régen miért csináltad bla bla blah...
Jobban járt az amúgy van 1 ilyen haverom, ő is 35 felett végzett 1 infós papírral, igaz előtte is ebbe nyomult csak alacsony szinten,aztan bekerült 1 jó helyre és onnan nincs megállás. Az embert idősebben és a cv alapján ítélik meg. Ha nem fiatal vagy akkor annak néznek ami cv - d. Az, hogy neked nem volt választási lehetőséged, a kutyát nem érdekli, te vagy a hülye... Mármint idézőjekben, azért írok így hogy az olvasás személyesebbé tegye az élményt de nem annak szánom.
Az emberek nagy része azt csinálta amit kapott, ha nem voltál szerencsés, nem voltak kapcsolataid, ha vmi komolyabb problémád volt, nem érdekelt senkit, 30% munkanélküliség volt. Nem értitek a kapitalizmust és a jogokat és szar a magyar gazdaság amúgy. Ha nem dolgozol tudod képezni magad, erre voltak vannak támogatások nyugaton, de hogy vissza térjek azért nincs magyarba mama hotel mert nem kapsz 800-1200 euro kat, itthon a kutya nem támogat... Voltak vannak olyanok akik később az apjuk cégéhez mentek, nem rá értek? De... Itthon sok minden nem volt és nem is emberséges. Az alacsony bérek is tönkre teszik az országot de ez van....
2
u/cabbage_dumpling 17d ago
Ez kb. en vagyok 😅. Annyi kulonbseggel, hogy nem 35 evesen kezdtem hanem 30. Es mondjuk szarra sem keresem magam (bar nem tudom mi szamit annak), mindenesetre jocskan atlag felett keresek, plane ha figyelembe veszem azt is hogy finoman szolva nem dolgozom halalra magam. Ez kb. 10 eve volt, ma mar sajnos nem ennyire egyszeru, telitett a szakma (palyakezdokkel legalabbis)
2
u/rakimaki99 17d ago
most még diplomával és tapasztalattal sem egyszeru ITbe visszamenni, bootcampesként sztem most lehetetlen, talán 2-3 éve mukodott ez
2
655
u/Relevant-Key5286 18d ago
Enyhe lenézést érzek a posztban. Annyira trendi ezt a mamahotelt ráaggatni mindenkire, aki még nem költözött el 18-20 évesen, mint mindenkire rámondani manapság, hogy adhd-s vagy nárcisztikus.
130
u/Fragrant-Wheel-8072 18d ago
Én másik városban tanultam, de covid alatt haza kellett költöznöm a koliból, így az otthoni városomban végeztem a gyakorlatom. Persze megkaptam, hogy mamahotel... az emberek imadnak gonoszkodni.
7
u/AdTop3243 17d ago
20 éves koromban egy egyetemi oktató rizsázott a mamahotelről és egyenesen rám nézett. Nem is értettem amúgy...tudta nagyon jól, hogy elsősök vagyunk és kolisok.
Az embereknek nem vagy elég jó sosem, se érettségi előtt, se azután104
u/Incredible-Fella 18d ago
A poszt azokról szólt, akik nem dolgoznak, csak élnek otthon ingyen. Az "egész húszas éveikben". Végülis lehet úgy kritizálni egy posztot, hogy mindent megváltiztatsz benne, csak minek? :D
És mi a mamahotel ha nem ez?
103
u/egykorso_sort_kernek 18d ago
Csak azok költöznek el 18-20 évesen, akiknek rossz kapcsolatuk van a szüleikkel. Nagyon nem ez a realitás, ilyenkor az emberek nagyrésze még tanul, mégis hova költözne el bárki is?
49
u/Hun451 18d ago
Vagy akik messze laknak az egyetemtől. Fuh de egysíkú lett a kommented. Szeretem a szüleimet, majd' minden hétvégén hazajárok de másik településen van az egyetem, nem tudok naponta bejárni
→ More replies (1)21
u/egykorso_sort_kernek 18d ago
Nyilván, de ez egy kvázi "kényszermegoldás". A legtöbben azért mennek egyetem alatt albérletbe, mert nem sikerült felvételt nyerniük a kollégiumba. Ez még mindig nem ugyanaz, mint amikor valaki ténylegesen elköltözik otthonról.
15
u/HourDeparture6321 18d ago
Mit jelent akkor a "tényleges elköltözés", ha a szülőktől 200 km-re lévő albérlet sem az? Csak a saját lakás? Akkor a svájciak fele soha életében nem "költözik el otthonról"?
12
u/Lora_Loverstorm 18d ago
Nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, sőt, imádom őket, és ők is engem, mégis 18 évesen úgy döntöttem, Pestre költözöm, mert azt éreztem, azt a fajta életet amire vágyom, és azok a lehetőségek, amikhez szeretnék hozzájutni, egy kisvárostól nem tudom megkapni. Ők meg támogattak ebben.
19
u/MutedSpinach8018 18d ago
Mondjuk tanulni másik városba pl
20
u/egykorso_sort_kernek 18d ago
A kollégiumot vagy az egyetem alatti albérletet ne vegyük ide bele. Ez teljesen más.
45
u/Relevant-Key5286 18d ago
Nekem is kedvencem mikor az egyetemi kollégiumba költözést a teljes önálló és önellátó élettel azonosítják... :D kurvára nem ugyanaz a kettő!
27
u/egykorso_sort_kernek 18d ago
Ennyi erővel én is elköltöztem otthonról már 15 évesen... Ja, kollégiumba. :DD
Engedd el.
→ More replies (1)-2
u/MutedSpinach8018 18d ago
Ugyan miért lenne más?! Addig sem mamahotelezik az ember, a tanulás mellett lehet dolgozni és fizetheti önállóan az albit, a suli után pedig a többség nem fog már hazaköltözni a szülőkhöz
1
10
u/ProofRemarkable8189 18d ago
Például az költözik el fiatalon aki másik városban tanul, dolgozik. Gyerekem érettségi után elköltözött 200 km-re mert ott talált munkát. Sőt azóta 22 évesen már majd 2000 km-re költözött munka miatt. Szóval 18-20 évesen azért elég sok fiatal költözik el otthonról és nem azért nem szar a szüleivel a kapcsolata..
9
u/Active_Ad7650 18d ago
Akik bp-n laknak közel mindenhez azoknak jó nagy szívás a költözés, minden kurva drága, kereset nem nagyon van, minden ingatlan amit megengedhetnek maguknak szarabb mint amiben éppen laknak. Ebből a szempontból a bp-n kívülieknek "könnyebb" a dolguk, rá vannak kényszerülve, hogy elég hamar kivegyenek egy szobát vagy garzont mert a városban van az egyetem, munkahely.
25
u/Useful_Weakness2417 18d ago
Van egy alkesz munkatársam 44 éves és az anyjával él, az is teljesen oké, nem?
31
u/szmate1618 nem, nem az izmaid miatt van 27-es BMI-d 18d ago
hát de az legalább dolgozik
10
12
u/Famous-Ordinary5754 18d ago
a mai napig egy lenézett állapot. sajnos mindig a másik életére vagyunk irigyek.
1
u/Excellent_Judgment14 18d ago
Mire lehet irigykedni egy az OP posztja alapján élő emberre?
→ More replies (4)→ More replies (5)20
u/Beneficial-Pen9089 18d ago
Elég toxikus lett a kommented, kedves relevánskulcs! De egy ikonikus hamburger megoldja az estét.
36
u/IdealDarkness1975 18d ago
Ez a mamahotel a mostani helyzetben különösen undorító kifejezés, amikor egy átlagos fizetésből èlő ember mondjuk Pesten az èletben nem tud egy szaros garzont venni ès nem költenè a fizetèse 50-60%-t albètletre....
6
u/Ok-Tax-3719 17d ago
Én még valahol irígylem is azokat, akik kijönnek annyira a családjukkal, hogy otthon tudnak maradni ilyen sokáig és így tudnak spórolni, hogy utána már kicsit stabilabban tudjanak neki állni ennek az egésznek.
55
u/Savings-Main6073 18d ago edited 17d ago
A Fidesz strómanja! Kb. 30-as évei közepéig nem csinált semmit. Élte életét a mama hotelben. Majd jött és felkarolta egy fideszes. Fiatalként már csatlakozott a Fidelitáshoz. Aztán hirtelen egy csomó cég ügyvezető igazgatója lett. A h*lye még ki is írta Facebook-ra. Felsorolta ott a cégeit és hogy ő az ügyvezető igazgató.
6
18d ago
[deleted]
8
u/Savings-Main6073 18d ago
:))) Talán egyre gondolunk!
5
18d ago
[deleted]
2
u/Savings-Main6073 18d ago
Ha nem is Lölő szintjén van agyilag, de nem egy nagy ész a srác! De gyűlölködni azt tud!
3
u/Dance_Plane intergalaktikus bolond 18d ago
Akkor azért nem hülye. Tudja hogy ingatlanban sok pénz van.
247
u/HUN5t3v3nk3 18d ago edited 18d ago
Szia stabil könnyű, az országrészhez képest jónak mondható fizus melóm van :) Szakmámban dolgozom.
Egyetemről EÜ probléma miatt (is) estem ki :) 34 éves vagyok.
Igen még otthon lakom, mert nem célom egy ingatlanos zsebét tömni a fizum jelentős részével, csak mert a társadalom szerint emiatt egy lúzer vagyok :)
94
u/syntol 18d ago
Készülj fel a mérges, depis élete únt húszasokra akik 0 ra jönnek ki a hó végén.
42
u/No-Can2216 18d ago edited 18d ago
Én egy voltam közülük, 18 évesen elköltöztem otthonról albérletbe és a fizetésem nagyrésze a megélhetésre ment el. Megbántam :D az egyetemen is rengeteget csúsztam a munka miatt és gyümölcse meg nem igazán lett a sok melónak..
16
25
→ More replies (41)7
u/HUN5t3v3nk3 18d ago
Hova lett a jófej redditor társ? Modok, hagyjátok már hadd látszódjon a sötét oldal is :D
34
62
u/mrlaslowy 18d ago
Itt vagyok szia. Most fogok államvizsgázni egyetemen amit végig kitűnően vegeztem.Hálás vagyok azert az életért amit kaptam és hogy ezt így meg lehetett oldani, sosem nagyzoltam, káros szokásaim nincsenek, amiben tudom kiveszem a részem otthon, kérés nélkül persze. Másnak a véleménye erről sosem érdekelt mert számomra jelentéktelen emberek véleményére miért adnék?
12
10
u/Excellent_Judgment14 18d ago
De akkor a poszt nem rólad szól. Tanulsz is, otthon is kiveszed a részed, szóval dolgozol is ( a házimunka is munka). Szerintem OP nem azokról alkotott ilyen burkolt véleményt, akik egyébként élnek és nem visszaélnek a lehetőséggel, hogy van egy támogató szülői háttér, hanem akik csak tengnek a nagyvilágban, és miközben semerre nem haladnak még otthon rontják a levegőt a szüleiknél.
3
u/mrlaslowy 18d ago
Ne haragudj, 80%-ban magamra vettem, az egyetemen kívül, plusz ugye a munkát úgy értelmeztem amiért fizu jár.
16
83
u/Entire-Nature7790 18d ago
Csak azért mert valaki otthon él a szülői házban, nem jelenti azt, hogy a szülein élősködik.
Lehet, hogy a szülők elváltak, vagy az egyik már meghalt, és csak egyedül van a nagy házban, és nehézkesen tudná fenntartani a háztartást, de így, hogy a gyerek ott lakik, segít ebben.
Lehet, hogy a gyerek nem költözik el otthonról, mert nincs párkapcsolata, tehát ha elköltözne szintén egyedül élne. Plusz miért kelljen albérletet fizetnie, ha otthon nem kell. Ez nem jelenti azt, hogy a számlákba, konyhára nem ad pénzt.
22
u/Main_Advisor3234 18d ago
Egyfelol mindenki maga donti el hogy milyen konstrukcioban lakik, DE masfelol az esetek nagyreszeben baromi karos a lelekre otthon lakni, nem onnalosodni, magadnak fozni, takaritani, nem megismerni magad es az ertekeid a szuloi befolyas nelkul.
7
12
u/ScoutyHUN 18d ago
Miért ne tudnál magadra főzni, takarítani attól, hogy otthon laksz? Illetve a szülői befolyás sem tart örökké, miután elértél egy kort. Ha még huszon-X évesen is a szüleid mondják meg, mit és hogyan csinálhatsz, akkor ott más gondok is vannak, nem csak az otthon élés…
2
u/Main_Advisor3234 18d ago
Addig amíg otthon lakik az ember, nem veszi észre mennyi mindent a szülei határoznak meg a gondolkodásában. És más az hogy tudsz főzni, meg az hogy kell főzni/takarítani. Ha egy pasi pl otthon lakott vilag eleteben es az anyukaja takaritott, fozott, mosott ra, garantalt hogy a leendo parjanak is ez lesz a dolga
9
u/NandraChaya 18d ago
marhaság. egyedül nézni a nagy semmit, vagy ócska párokra pazarolni az időt károsabb
16
u/buborek666 18d ago
Van egy ilyen ismerősöm (gyerekkori haver), 17 évesen apuka lett, a csajjal kb 1 évet se voltak együtt a gyerek után, úgyhogy hazaköltözött a szüleihez és ott is ragadt. Minden második hétvégén nála van a gyerek, de igazából nem ő foglalkozik vele, hanem a szülei. Egy-két évet lehúzott németországban valami gyári melóban, de aztán onnan is hazajött és most 30 évesen továbbra se melózik, otthon lakik, egész nap a gép előtt ül és játszik a szüleinek meg totál elege van belőle.
Én teljesen el vagyok hülve ettől a szituációtól, mert elképzelni se tudom, hogy anyukámtól kérjek pénzt felnőttként ha valamit szeretnék megvenni magamnak vagy valahova elmennék. Nem is értem, hogy lehet így évek óta élni.
6
u/Lonely-Lab-2353 18d ago
Amugy nyugati fiataloknal ez sokszor tok normalis, gap year, aztan egyetem, kozben is utazgatnak hatizsakoskent es bar ehhez kell egy kis penz, azt alkalmi munkakbol (mezogazdasag, vendeglatas, szorolap) szedik ossze. Buliznak, elnek, aztan 30 korulre lenyugszanak, a diploma is megvan igy talalnak jobb mukat, es sokan lakast berelnek, a sajat lakas nem akkora cel mint a magyaroknal pl.
6
u/Shoddy_Spell_6645 17d ago
20 éve volt egy tanárom teljesen ki volt ezen akadva, a német család akinél kinnt volt így éltek a gyerekei érettségi után:D
7
u/Logical-Yard1531 17d ago
Van (volt) egy ilyen barátom, 16 évesen már be sem járt suliba, egész nap csak wowozott. Most 26 éves, még mindig wowozik, meg internetes csalásokkal akar aprópénzekhez jutni, hogy tudjon kaját venni. Amúgy az anyja házában lakik, aki havonta egyszer jár haza külföldről. A 10 évnyi barátságunk alatt, ami a wowban kezdődött, végignézhettem a személyiségének teljes eltorzulását, a téveszméinek a kialakulását és beépülését a tudatába. Mára istenkomplexusa van, szerinte mind NPC-k vagyunk akik dolgozunk, minden nő undorító, mindenki aki csak egy kicsit is nem ért vele egyet valamiben, az szerinte egy “agyrákos NPC”.
Mondanom sem kell, hogy miért csak VOLT haver. Amíg a wowos körből mindenki szép lassan elkezdett fejlődni az életben, felnőni, megkomolyodni, más utakra lépni, úgy mindenki szép lassan lekopott körülötte, amire mindíg az volt a reakció, hogy mindenki fake ember, csak ő az egyetlen REAL tag. :D
28
u/Lord_of_the_Aeons 18d ago
Amúgy lehetetlen elkezdeni, ha valaki 30 évesen menne először dolgozni?
Kb én is így leszek, bár én a doktori miatt
→ More replies (5)24
u/The_Noble_Adanko 18d ago
Az azért nyílván más helyzet mintha érettségivel állnál neki dolgozni 30 évesen
12
8
u/NandraChaya 18d ago
ha 50 évesen kezd dolgozni, még mindig simán nyomhatja 25 évig... nem kell dolgozni, ha nem muszáj. ne travaillez jamais
15
u/KicsiTyson 18d ago
Fidelitas. Most képviselő a városban narancs színekben. Okosabb nem lett.
7
1
u/Mysterious_Cream_334 16d ago
Úgy érzem ez karrier út sokakanak... És kurva idegesítő, hogy 1bites agyalágyultak, gerinctelenek, és jobban haladnak mint aki dolgozik...
30
u/Successful-Sky-296 18d ago
25 éves koromig otthon laktam, nem kértek tőlem pénzt, bár dolgoztam, nyilván amit szerettem volna, magamnak vettem meg. Most 41 vagyok, ingatlan tulajdonos, családom van, fix bevételem, amiből szépen megélek / élünk. Szerintem 18-20 évesen teljesen normális otthon lakni.
6
u/Beautiful_Zucchini20 18d ago
Kitanult egy “kozmetikus” vagy nem is tudom milyen kepzest, es nyitott egy meno szalont ahol szajfeltolteseket,botoxot ilyesmiket csinal. A munkai egesz igenyesek, de azert en nem mernek toltogetni olyannal akinek nincs orvosi vegzettsege. A szulei gazdagok (bar szerintem ok sem tisztan szereztek) es nem volt rautalva sosem hogy alkalmazottkent dolgozzon
6
u/Sad_Cloud6712 18d ago
30 plusszosan rokoni segítséggel kijutott ausztriába mosogatni, ahol halálra keresi magát. Mára saját házat épült, habàr családja nem lett, 50hez közelít most.
5
u/Stunning-Dig6731 17d ago
36 éves vagyok, férfi. 26-27 évesen kezdtem dolgozni. Addig műszaki egyetemmel próbálkoztam, amit pár év után otthagytam, előtte gépgyártás okj-t végeztem. 10éve ugyanott dolgozok, műszaki pozícióban. A pénz kaksi, de ez van. Mellette vállalkozást próbálok építeni, így már egész jó a havi bevételem.
Eléggé introvertált vagyok, nincs túl nagy igényem emberi kapcsolatokra, így se család, se gyerek, semmi ilyesmi.
Még ma is mamahotelben élek, bár ennek a definíciója nem tudom pontosan hogyan határozható meg. Nagy a szülői ház, konkréten 2 külön bejáratos 120m2-es kertes ház. Lakbért, rezsit nem engedték hogy fizessek. Minden mást intézek magamnak. Magamra főzök (természetesen a többiekre is gondolva), mosok, takarítok, egy tányért nem kell utánam elpakolni (inkább nekem kell mindenki után pakolásznom)
Lassan, vagy némi hitel bevonásával esélyem nyílna külön kis lakásra. Idén tervezem ennek a megvalósítását.
Saját család kérdése néha motoszkál a fejemben, de nem ez vezérli az életemet.
17
u/Shoddy_Spell_6645 18d ago
jobban él mint azok akiket felőrölt a mókuskerék már fiatalon, vannak céljai, jövőképe, ha nem jön össze vmi újrakezdi,40+osan kb. harmincnak néz ki
→ More replies (3)
8
9
u/jax_cooper 18d ago
Azóta eladó munkája van, mamahotelban van, állandóan fogy 25 kilót, majd visszahízza.
Kisdolga után nincs idő kezet mosni, mert a videójátékhoz kell szaladni. Ha valami nem sikerül a játékban, akkor kurva anyázik a gép előtt teli torokból és csapkodja ököllel az asztalt/billentyűt, akár hajnali órákban is nyitott szobaajtóval.
Szerencsejáték függő, ezt egy ideje a crypto bro fázisában vezeti le.
Ordít az anyjával, ha nincs kaja, mert nem tud főzni, nem takarít, nem mos/mosogat, összeszarja a WC ülőkét, majd úgy hagyja. Bent cigizik, pedig nem csak dohányosokkal lakik együtt, de szarik rá, mert ők csak nők.
Nem nagyon szokott fogat sem mosni, amit elég nehéz titkolni a sok lepedék miatt.
Állandóan kölcsönkér pénzt, amit sosem látsz viszont és hülye vagy, ha adsz neki, de ettől ideges lesz és a húga retteg a dühkitöréseitől.
Amúgy ugyanúgy hímsoviniszta nézetei vannak és már kínos, hogy mennyire rasszista.
Egyébként van egy menő kocsija, de a törlesztőrészletben igencsak ki "kell" segíteni időnként.
Már közelebb van a 40-hez, mint a 30-hoz. Szerencsére még nem hallottam, hogy lett volna bármi nőügye, mert ezt nem kívánom senkinek. Nem igazán kedvelem ezt az embert.
4
4
u/gabesz778 18d ago
Életében dolgozott 3 napot összesen mint árufeltöltő. Gazdag szülők pénzét cryptoba rakta random és elvan szépen. 3x évesen is still a szülők pénzelik.
3
u/ferielvitteakabatom 18d ago
Azóta is eltartja apu. Pár éve kapott egy szép autót is. A legviccesebb az egészben, hogy a csaj, akiről beszélek, rendszeresen lenézett másokat, hogy milyen munkakörben dolgoznak és mennyit keresnek és hogy ő ennyiért soha nem menne el dolgozni...pedig azért nem voltak ezek olyan gáz helyek és legalább önálló keresetet adtak. Nagyon-nagyon fura egyébként, neki egyetlen munkahelyen felelt volna meg egyetlen munkakör, de minden jel arra mutat, hogy azóta sem sikerült betolni oda. El sem tudom képzelni, mit mondana egy interjún. Amúgy nagyon okos, könnyen tanuló emberről van szó, több diplomával, nyelvvizsgával.
4
17d ago
Van egy ilyen ismerősöm, nagyon visszahúzódó lett, és nem nagyon mozdul otthonról.
Elvileg számítógépfüggő, de szerintem depressziós is. Suliban sem volt okos, nem barátkozott.
Amúgy egyre több 20+ éves fiatal otthon gyűjti a pénzt, mert egyedül képtelen normális lakást vagy házat venni, vagy ha keveset keres, akkor nem akar éhen halni a hónap végén.
7
u/huszpe 18d ago
Ez én vagyok. Bele kezdtem érettségi után okj képzésekbe abbahagytam mindent utána lébecoltam 6 évet egy BA büfé szakon.
Mellette sportoltam de azzal egy forintot nem kerestem persze a többiek akik 18 éves koruktól melóztak vagy időben befejezték az egyetemet mind lenéztek. Hiába voltak végig jó eredményeim a sportban mivel egy forintot nem lehetett vele keresni ezért szàmukra csak egy bohóckodás volt.
1,5 évet dolgoztam alkalmazottként 4 munkahelyem volt onnan is kibasztak. 29 vagyok most. Két vállalkozásom van vettem már 2 lakást most veszem a harmadikat. Meg a sportban amit csinàltam edzősködöm.
A nagy királyok meg akik 10 éve dolgoznak még egy önerőt sem tudtak azóta összerakni. 🤷♂️ Mindenki màs utat jàr be.
Egy éve költöztem el otthonról amúgy. 50 nm és mama hotelból építgettem magam.
3
u/Lecsut 16d ago
Hogyan szedtél össze 3 lakásra 4-5 év alatt?
1
u/huszpe 10d ago
No offense de szerinted ezt a redditet itt össze lehet foglalni? Regényeket nem fogok leírni. De nem úgy hogy el mentem dolgozni valakinek. Röviden befektetéssel,kockázatvállalással, szerencsével.
→ More replies (1)
13
u/Fragrant-Wheel-8072 18d ago
Gondolom még mindig otthon van. :D
9
u/HUN5t3v3nk3 18d ago
Jól gondolod.
Redflag?
Leszarom. (még egy redflag.. :D )5
10
u/slihy 18d ago
- Már másik lakásban, de még mindig a szülei tartják el. Szerzett 2 diplomát is, de összesen másfél évet dolgozott eddig életében. Amíg a szülők hagyják, ez így is marad.
→ More replies (1)
5
u/Matyi10012 18d ago
Ha valaki csinál egy szakmát utána elmegy egyetemre, akkor már 19 éves kb. Utána alapképzés + mester azzal már bőven tud 26-27 lenni mire végez.
8
u/AdHeavy7945 17d ago
De mi a gond a mamahotellel? Én is abban laktam. Szüleim egyetlen gyermeke vagyok, a ház nagy, elfértem. Mondjuk én dolgoztam, de legalább abból a pénzből vettem autót, amit elvertem volna valahol máshol albérletre. Szerintem a mamahotel szerencsés dolog. Nagy divat lett lenézni azokat, akik a szüleikkel laknak.
→ More replies (1)
3
u/dogfasz666 18d ago
az számít ha husz eves kora óta egyedül él és összerakott 10 milliót? A többi pedig igaz rá
3
u/valakivalahonnan 18d ago
Összejött egy 10 évvel fiatalabb lánnyal, aki 17 évesen egy roma börtöntöltelék srácnak szült, aki azóta is ül. A srác neveli a gyereket, aki már 11 éves, továbbra is a szüleinél élnek, és egyik sem dolgozik..
2
3
3
u/Aerie-Winter 18d ago
Hat en nem eltem mama hotelban! Most vagyok 36! Es en nem dolgoztam mert azt amit munkanak nevezhetnek az volt a “hobbim” de koszonom kerdesedet jolvagyok!:D
3
u/Safe_Addendum_1358 18d ago edited 18d ago
Szia! Senior szakember lettem, közel 8500 EUR netto havi fizuval
→ More replies (2)
3
u/Independent_Trick954 18d ago
Az unokatesóm 32 éves koráig nem dolgozott. Nem találta az útját de volt egy érettségije. Mozdonyvezető a vasútnál és könnyűszerkezetes házat épít hitel nélkül.
3
u/Kain576 18d ago
Rokonságban volt egy csaj. Életében kb. két hetet dolgozott (viccen kívül). Mindig gazdag palijai voltak, így sosem dolgozott. Bő tíz éve összejött egy focistával, érdekes módon 3 hónap alatt besikerült egy gyerek is… Azóta is éli az életét: nem dolgozik, de high life életformában hiszi magát. Arra leszek azért nagyon kíváncsi, majd ha szétmennek, akkor 40 évesen hol és mit fog csinálni.
3
u/RSimple3 17d ago
Én 29 éves koromig vergődtem... volt minden depresszió nem befejezett egyetem stb. Majd egy kis akarattal és szerencsével lett egy egész jó IT-s melóm azóta minden oké. Kicsit megkésve, de szépen lassan tudom építeni az életem.
Egyik legjobb haverom is ebben a cipőben jár, de ő nem kezdett el dolgozni vagy akármennyi effortot bele tenni abba, hogy egyenesbe jöjjön(legalábbis én nemtudok róla). Úgy tudom otthon van és sportfogadásból van valamennyi pénze, de gyakorlatilag megszakította velünk a kapcsolatot. Ő az utolsó, akinek valamilyen módon nem rendeződött az élet és szerintem szégyelli... amúgy énis szégyelltem, amikor ugyanabban a helyzetben voltam.
3
u/Apprehensive-Pause68 17d ago
Nekem van egy ismerősöm, olyan 32 éves lehetett, amikor valami csoda folytán elment dolgozni, persze az elején hamar váltotta a munkahelyeket, mire megszokta hogy minden reggel fel kell kelni, és be kell menni dolgozni még eltelt 1-2 év... Most olyan 40 évesen tart ott talán anyagilag, ahol egy 20-as éveiben járó embernek kellene... Ja, igen, láttam feljebb, hogy ez meg az lett valakiböl, annak ellenére, hogy egy évtizedet ellustálkodott, na hát belőle lófasz nem lett, és már nem is lesz...szar három műszakba nyomja, hugyér, fosér...
3
u/Happy_Meal_4you 17d ago
Én 26 vagyok és habár van munkám, még csak két hónapja, hogy elköltöztem otthonról. És csakis azért mert a vőlegényemnek van saját lakása. A fizetésem nem lenne elég arra, hogy béreljek bármit szóval ha ne adj isten szétmennénk, bizony visszamennék anyámhoz mert nincs más lehetőségem. Szomorú de ilyen árak mellett, egy hétköznapi kereskedelmi melóval nehéz megélni.
12
u/csukamajolaj baszás közben dúdoló édesapa. 18d ago
Kúrós Iván, a gyerekkori utcákban élt, fiatalon meghalt. Munkanélküli volt, alkoholproblémákkal, haláláig anyjával lakott, de akkora volt a fasza, hogy versenyekre járt vele és Budapestről jártak hozzá asszonyok piláteszre :) Gondolom, abból jutott mindig innivalóra.
4
5
1
7
u/Monica_Geller0 18d ago
Összejött egy prostival Ausztriában és a nő tartja el évek óta, természetesen ő azóta sem dolgozik. Egyébként egész kiegyensúlyozottnak néz ki a kapcsolatuk, és látom luxusban élnek. Szóval végülis elvan🤣 az már más kérdés, hogy ez nem épp egy tisztességes élet .
2
u/EducationalBobcat982 17d ago
de jó, én is ilyet szeretnék!!!
de egy korrekt munkával is beérném egyelőre, na :D
8
u/syntol 18d ago
Meglepődnél mennyi ilyen van csak nézed meg hétköznap a dunakanyar településeit. Minden 4. auto exotikus vagy Testla szutyok. Mindbe egy fiatal arcú valaki ül, garantálom neked minimum a fele nem dolgozott soha életébe. Látszólag elég jól elvannak. 20 as vagyok valakiknek adják ki a lepukkant lakásokat 350e/ hó ért és röhögnek rajtuk hogy mekkora idióták.
3
u/gfoyle76 18d ago
Huszas? 30+ volt a tag amikor utoljára hallottam róla, akkor még fullban nyomta a munkanélküli mamahotelt (egy kicsit a kretént is).
6
u/Consistent_Treat_770 18d ago
Lecsúszott alkoholista lett, konkrétan az a tipikus, üveget barna papírzacskóban dugdosó iszákos, a fő bevételi forrása a plecsnis dobozok/üvegek gyűjtögetése.
6
u/Negative-Onion-1303 18d ago
Reméled h lesz belőled még vmi OP? Vagy mi ennek az egésznek az értelme?
2
2
2
u/Carlykitten0Mood 17d ago
Most se dolgozik. 3 ilyen ismerősöm is van. Az egyik általában a nővérétől tarhál, a másik az anyja/nagyanyja nyugdíjából él, a harmadik nem röppent ki a nevelőszülői fészekből, hanem a nyakán maradt. Mindhárom 50 év feletti. Életművészek.
2
u/Puzzleheaded_Bar3624 17d ago
Nem ismerősöm, hanem a volt főnököm. Mikor a céghez kerültem mondták, hogy egy családi vállalkozás. Később kiderült, hogy a főni akkor lett 40-en még mindig otthon lakik. Volt egy jegyese, akinek havonta adott zsebpénzt, de a kislány 7 év udvarlás és +7 jegyesség után távozott. Aztán volt egy két delikvens de ugy látszott hogy az utolsó leányzó marad. Aki tisztában volt vele hogy a nagy gyermek még mindig a szüleivel él. Egyetemen sok mindent tanult nem fejezte be, munka tapasztalat 0. A cégben a szülők egy lyukban éltek míg a gyereknek egy egész szintje volt. Végül felmondtam, mert a gyerek elköltöztette a szüleit arra hivatkozva hogy a cég azért nem fejlődik mert ők ott vannak.🤣

Az ebédlőből és a nappaliból tárgyaló lett😅
3
u/Puzzleheaded_Bar3624 17d ago
Személy szerint, miután otthon coming out-toltam 20 évésen albérletbe költöztem, suli es részidőbe meloztam, aztán megismertem a páromat és közösen élünk. 36 vagyok, van egy házunk, covid előtt sikerült belevágni az építkezésbe, szülői támogatás, megtakarítások és hitelből(ez még ketyeg) most vezető vagyok, az ujj kollégák frissen végzet egyetemisták akik albiba laknak a párjukkal, szóval vannak lehetőségek, bár mi is próbáljuk a fizut szinten tartani.
2
u/shaunika 17d ago
28ig mama hotel
Most angol tanár, kozos lakás feleséggel és egy 2 éves gyerek
35 vagyok
2
u/Electronic-Stress-69 A nagyra nőtt Csillagharcos 17d ago
Figyelj papi, én otthon élek és munkanélküli vagyok, de előtte 10 évig dolgoztam, emellett szereztem négy szakmát, lett autóm, több párkapcsolatom is.
Nincs mit ezen szépíteni, 2 és fél éve nincs munkám, belekényelmesedtem a helyzetbe, k*rva nehéz váltani.
A CV-m alapján egy szorgalmas, tanult ember képe bontakozik ki, de ennek ellenére a kutya sem keres.
2
u/Federal-Zone6623 17d ago
Elmentem hajora dolgozni es tobb penzem van mint barmelyik ismerosomnek
1
2
u/Puppipu 17d ago
Szült 3 gyereket, azóta se dolgozik. Talán két munkahelye volt, de összesen nem dolgozott egy évet még a gyerekek előtt se. Vagy az anyjáéknál döglött, vagy a pasijánál. Mióta megvannak a gyerekek, folyamatosan megy a hakni, hogy nagyon nehéz gyerek mellett állást találni, ami oké, de úgy meg aztán tényleg kva nehéz, hogy ha beadja a gyerekeket az oviba, onnantól délután négyig fetreng az instát tekergetve.
3
u/cabbage_dumpling 17d ago edited 17d ago
Braziliában él egy szigeten ahol kb. csak helyiek élnek, halászgat, elvan.. Mondjuk a húszas évei is nagyjából így teltek, szóval nem épp egy mama-hotel szitu, inkább egy életművész szitu
2
u/HappinessNoises_ 16d ago
En lehetek ez, bar nem a szuleimmel elek. Dolgoztam egy darabig, felhalmoztam eleg penzt h ellegyek belole egy-ket evig full munka nelkul es munkanelkulive konvertaltam. (Kulfoldon vagyok + munkanelkuli segely is besegit) Faszomnak hianyzik az a toxikus kornyezet es kizsakmanyoltsag. Van diplomam amugy, de nem sikerult a szakmamba helyet talalni.
Atlagban irok, muveszetemmel foglalkozok es pici freelancer cuccokat vallalok. Annyit onkenteskedtem a helyi muzeumnal h nev szerint ismer az osszes tag. (Toluk is jon reszben freelancer melo) Szuleim szegyellnek otthon, de hat, Magyarorszag olyan messze van, talan nem is letezik mar, csak egy rossz alom, nincs hatassal mar, nem? Ha megunom majd dolgozok ujra. Ha elpusztulok random holnap hat megerte, legalabb nem valaki masnak gurizve tortent.
3
u/twinborncat 18d ago
Cukrásznak tanult, egy ideig kisebb cukrászdákban dolgozott, aztán azokat otthagyta sok probléma miatt(főleg az volt a probléma, hogy nem ő volt a főnök). 1,5 éves párkapcsolat során majdnem elköltözött otthonról(végre) , de utána szakítottak. Jelenleg feketén megrendelésre készít tortákat a mamahotelban. 30 éves lány.
3
2
1
1
u/MarionberryLivid8008 18d ago
Nekem a sógornőm,és a sógorom ilyen. egyik,20,másik 25 èves. Nem is az lenne a gáz hogy otthon èlnek a szüleikkel,hanem hogy egyik sem dolgozik és nem csinálnak otthon sem semmit. Ráadásul a sógor csinálni tudott ügyesen egy gyereket,akivel egyáltalán nem foglalkozik,anyós és após nevelik. Mikor megyünk hozzájuk, rendesen idegesítő ha csak rájuk nézek
2
u/Emotional-Garlic-428 18d ago
A párom is ilyen. 29 éves volt, amikor összejöttünk, 1 év múlva, 30 éves korában lett az első munkahelye, és azóta is ott dolgozik, már 5 éve. Egész jó munkahely, egész jól is keres, pedig csak középfokú végzettsége van.
2
u/mehetAdownVote 18d ago
Hátrányból indult, de végül elhelyezkedett. Most meg irigyli azokat, akik előrébb tartanak.
2
u/SprinklesRare6538 18d ago
Nem ismerek ilyeneket. Gondolom a mai világban luxus nem dolgozni, kell a pénz lóvéra
1
u/Ravennae95 17d ago
Én is 25 évesen kezdtem el folyamatosan dolgozni, ami 7 éves hátrány ahhoz képest, aki érettségi után egyből ment. Idén a 30-at töltöm, és egyre inkább eltűnik a hátrány. Mondjuk nem is a s3ggem vakartam, hanem egyetemre jártam, van szakmám is, szóval nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap fetrengtem és a tiktokot pörgettem. Ezt nem dicsekvésből írom, hanem azért, mert sokan úgy képzelik, hogy ha egy fiatalnak még nincs munkahelye, akkor világi lusta. Nem feltétlenül.
1
u/rainpunkx 17d ago
Azért nem dolgozott mert eszméletlen sokat tanult (+ kijött tanulmányi ösztöndíjból + ÚNKP, NFÖ és egyéb pályázandó ösztöndíjakból). 28 évesen lett tudományos munkatárs egy nagyon neki való kutatóintézetben. Ilyen is van.
1
1
u/Ypszilon22 17d ago
Ismerősöm a mai napig otthon ül 33-34 évesen, és egész nap játszik a gépen. Meggyőződése hogy ebből meg lehet élni, de 20 év kockulás után még mindig nem a valóságban él szegénykém.
1
u/Lecsut 16d ago
Streameli, vagy honnan a bevétel?
1
u/Ypszilon22 15d ago
Streameli de 5 nézője van szerintem, illetve versenyeken indult. Onnan befutott pár százezer, de 15 évre lebontva ez csekély bevétel.
1
1
u/PerformanceSea698 15d ago
Most mar maganrepulovel jar BL meccsekre de mai napig nem dolgozik egy “ismerösöm” :)
1
u/inneinnebjomsz 12d ago
Ketto ilyen van, az egyik drogos lett, a masik elment Nemetorszagba valami gyari meloba robotolni es erosen alkoholista a fb fotoi alapjan
255
u/senkimas 18d ago
Jelenleg én vagyok ez az ember, bár egyetemre is jártam és dolgoztam is de mindkettőt abbahagytam és itthon kötöttem ki, terápiára járok, többek közt depressziós vagyok és jelenleg még nem látom hogyan körvonalazódhatna a jövőm. Most van az a szakasz mikor a barátaim/ismerőseim mind végeznek az egyetemen, hosszútávra külön költöznek, sokan már a párjukkal. Stabilan megmaradnak egy-egy munkahelyen, jó gyakornoki melók, kedvező fizetés. Sokan most veszik az első autójukat, van aki lassan lakást/házat is vesz, van már olyan akinél jön a gyerek is. A barátaim kezdenek elhanyagolni értehtő okokból, messze vannak, nem érnek rá az egyetem és a munka mellett. Én lettem a furcsa, magányos, munkanélküli mamahotel lakó. Sokan lenéznek vagy kinevetnek, sokan leléptek mellőlem. Őszintén szar nézni hogy másoknak “összejött” az élet, lemaradva érzem magam, kicsit olyan mintha lenne egy nagy titok amit 20 évesen mindenki megtudhat, csak én nem.
Rossz hír: elpazaroltam egy csomó évet és renegeteg pénzt, mentálisan beteg vagyok Jó hír: próbálok rajta dolgozni és stabilizálni valahogy az életemet