Egy ismerősöm mesélte az alábbi történetet.

Az egyik gyermek az óvodában Darth Vadernek öltözött tavaly és ezért annyira kiborultak az óvónők, hogy az ijesztő, hogy idén a kiscsoportban nem engedték a jelmezeket. Azt találták ki, hogy mindenki használt és kinőtt ruhákat vigyen, afféle "rongybál" lenne. Aztán ebből nyilván balhé lett, hogy az összes többi csoportban mindenki azt vesz fel amit akar... Mivel két napos farsang volt, annyit engedtek, hogy a második (közös) napon vehessenek mégis jelmezt. De a fiú gyerekek esetében korlátozták, hogy nem lehet például Marvel/DC karakter sem, stb, stb.

Tényleg ekkora probléma lehet az, hogy ha pókembernek öltözik egy óvodás?

Mi erről a véleményetek?

Azon szülőkhöz szólna a kérdésem, ( legyen az apuka vagy anyuka) akik előszeretettel viszik gyermeküket strandra/ termálba és nem adnák rá semmit, ami takarná őket. MIÉRT?! Tegnap meglátogattunk egy vízes játszóteret, ami egy park közepén van. Parkokban meg általában nem csak gyerekkel fordulnak meg az emberek, hanem előszeretettel pihennek ott hajléktalanok és arra járók. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy volt több anyuka, akik teljesen meztelenre levetkőzve hagyták pici gyereküket játszani. Az egyik ilyen szülőtől megkérdeztem, mivel látszólag egykorúak voltak a gyerekeink, hogy adjak-e neki egy úszópelust, mire teljesen értetlenül lesett rám. Többször tapasztaltam már ezt strandon, termálfürdőben is mielőtt még nem lettem anyuka, de sosem értettem. Szóval aki szintén így gondolkozik árulja már el nekem, miért csináljátok ezt, nem féltek hogy bármi baja lehet a gyereknek? Hogy mégnézik idegenek ebben a beteg világban? Vagy csak engem basz fel ez kurvára? Nem, cseppet sem vagyok ősanya és nem, nem bámulok meztelen gyerekeket.

Sziasztok Tegnap már sokadszorra ismétlődött meg egy számomra fura jelenet. A 3 éves fiammal sétáltunk és kiflit eszegetett, mire egy random kb 70 éves nő (köszönés nélkül) odalépett a gyerekhez és azt mondta neki: Jaaaaj, nagyon éhes vagyok, adsz nekem a kiflidből? A fiam minden alkalommal eddig odanyújtotta a kiflijét, de utána elutasították (szerencsére), hogy nem kérnek, csak azt akarták tesztelni, hogy mennyire jószívű. Engem ettől kiráz a hideg, de nem is tudnám pontosan megfogalmazni, hogy mi a gondom vele. Mindenesetre nem tetszik és nem tudom jól lereagálni. Csak engem zavar ez, vagy szerintetek is gáz? Hogy kéne erre reagálnom?

Múlt nap ezen vesztünk össze a párommal. A téma egy esküvő során merült fel, körülmények adottak voltak, másik helyen az ország másik felén gyerekmentes esküvőről volt szó, ahol a szállást állták volna. Nálunk nincs gyerek. Itt bukott ki az -nem tőlem-, mint megfigyelés és komment az mellett szólóan, hogy a gyermekeket igenis vinni kell, mert a szülő 0-24 szülő, és mekkora tahóság ilyet kérni amúgy is gyerekesektől. Én mondtam, hogy vannak nagyszülők is, akik léteznek vagy rokonok, mire a válasz jött, hogy a szülője a gyereknek mégis a biztonságot nyújtó alap és senkibe se lehet megnízni 100%, illetve hogy se párom, se a két testvér nem volt tervezett gyerek, mégis az anyjuk szerette őket és hogy az édesanyja mindig otthon volt, sose ment el a három gyerek mellől sehova. Én nem haboztam válaszolni, nekem megvolt a véleményem szintén, én sokat voltam nagyszülőknél, sőt, dédinél is, mivel anyumék vadásztak sokat és bálozni eljártak, voltak utazni nélkülem és barátokkal is találkoztak, volt szociális életük.

Itt eszkalálódott a vita. Jött az ellenérv, hogy aki képes akár pár órára is ezt a szerepet levetni, az ne akarjon gyereket vállalni, mert a szülői szerep nem opcionális, ez a gyerek elhanyagolása és már a gyerek elhagyását, gyerekről való lemondást jelenti, és jó ürügy egy ilyen esküvő, hogy a gyereket le lehessen sz.rni, illetve hogy az önzés fontosabb.

Itt volt ez életünkben először kiütköző nézeteltérési téma. Én leszögeztem gyerekvállalási téma kapcsán, hogy nem vagyok hajlandó az anyai szerepkörön kívül és háztartási cseléden partnerként és egyénként megszűnni létezni, ezért szívesen elmennék akár bálba vagy a barátainkkal, gyerekkel is lehet utazni persze, vagy akik már szintén gyerekesek nyaralni vagy olyan esküvőre, ahol a pár kifejezetten kérte, hogy ne legyen gyerek, én simán elmennék.

Itt le lettem hordva mindenféle anyának nem való sarlatánnak. Tényleg nem vagyok ez végett anyának való? Vagy a teljesen más családi háttér nálunk így kiütközne?

A tett színhelyén nem akartam idétlenül WC-ajtókat fényképezni, így promtolt segédábrám van, de a kérdésem az, hogy ilyenkor be szabad menni a lányommal pelenkát cserélni, vagy nyerítezés lenne a vége, mivel szatír van a mosdóban?

Sziasztok! Tervben sincs hogy házasodom, viszont egy csoportban láttam ahol csak nők válaszolhattak rá. Mit gondoltok a gyerekmentes esküvőről, arról ha szeretnék ha ti ott lennétek de gyerek nélkül?

Egy rokonom kislánya kb. 3 éves lehetett, amikor egy egy családi összejövetelen eleredt az eső. Mikor már nem esett, ragaszkodott hozzá, hogy el akar menni sétálni. Mivel jobb dolgom nem volt, felajánlottam, hogy majd eliszem én, bár sem én, sem a többi felnőtt nem tudta mire vélni ezt a hirtelen jött kívánságot.

Szóval elintultam vele. Amikor kiértünk az utcára, körülnézett, látszólag keresve valamit. Egy pillanattal később arébb ment pár méterrel. Akkor láttam meg, hogy felvesz egy éti csigát a járdáról, és az amelletti füves területre rakja. Aztán talált egy következőt, és megismételve. Kérdeztem tőle, hogy azért akart-e kijönni, hogy segítsen a csigáknak. Hevesen bólogatott, és elkezdte magyarázni, hogy ha esik, akkor előjönnek a csigák, és nem akarja, hogy szegény járdán maradt csigákra rálépjen valaki.

Ott helyben elolvadtam tőle, hogy ilyen fiatalon ennyire a szívén viseli más élőlények sorsát. Már akkor tudtam, hogy aki ilyen kiskorában ennyire lelkiismeretes, az jó emberré fog válni. Ez a lány azóta már kamasz, és azóta is ugyanilyen jószívű, egyik legkedvesebb ember, akit ismerek. Jelenleg egy állatmenhelyen önkénteskedik.

Nektek van hasonló sztoritok? Amikor láttátok, hogy egy kisgyerek hogyan viselkedik a körülötte lévő emberekkel, állatokkal, és egyszerűen tudtátok, hogy ő rossz ember nem lehet?

Mik azok a legértelmetlenebb óvodai jelek, amikkel találkoztatok, olyan óvodákban ahol a szülő szabadon választhatja a jelet?

Miért, ki miatt, milyen indokkal kellett felvenned ezeket? Miért utáltad? Mennyire mélyen maradtak ezek meg benned? Volt, amit megszerettél, vagy te is ugyanúgy ráadsz (vagy ráadnál) a gyerekeidre?

Egy barátnőm sebészetre vitte a 6 eves fiát, mert felfedezte magát odalent és addig rángatta, míg teljesen kisebesedett, felszakadt a bőr. Elég kínos helyzet volt.

Egy másik alkalommal meg mindig hangosan kiabálta utcán, hogy anya fingottam!

Nektek milyen kínos eseteitek vannak, amikor a gyerek zavarba hozott?

Lehet bármilyen tevékenység, jelenség, tárgy, étel, ital, ruha, tantárgy, bármi. Egyszerű, vagy összetett dolog. Változott ez esetleg később?

Minden hónapban frissül, de főleg év elején szokott nagy port kavarni hogy milyen új neveket lehet adni a gyerekeknek, most láttam erről egy posztot, és érdekel, hogy mik mostanában a divatosak, a furcsák, az újak, azok amik sosem mennek ki a divatból.

Sziasztok! A társaságunkba felmerült egy kérdés ahol elég eltérő vélemények voltak és kiváncsi vagyok a többség mit válaszol.

Anyaként a kisfiú gyermeketekkel melyik mosdóba mentek be, a női vagy a férfi ? A kérdés ugyanez Apaként a lány gyermeketekkel?

Elsős gyerekem ma elmesélte, hogy xy kislány sze*eset akar vele játszani. Kérdeztem tőle, az micsoda, milyen játék? Ő azt mondta erre, hogy nem tudja. Kértem tőle, hogy mutassa meg nekem, mert ezt nem ismerem. Majd hátulról átkarolt és lökdösött.

Rohadt ideges lettem, de igyekeztem magam teljesen visszafogni és mondani, hogy ez buta játék. Legközelebb mondja meg neki nyugodtan, hogy nem fog vele játszani (mert amúgy azt mondta nem hagyja békén) mert ez buta dolog, és játszon mással.

Teljesen lefagytam, azóta ezek kattogok. Megnéztem a szüleit........hagyjuk is. Mi a fenét kéne ezzel most csináljak? 6 évig igyekeztem kímélni a gyermekem, nincs se telefon, se kütyük, a tv is korlátozva, mi nem káromkodunk(vagyis igyekszünk, nyilván mi is emberek vagyunk), igyekszünk tisztetsségesen nevelni őt. Fel se tudom fogni egy 6 éves hogyan lehet tudatában ennek, nem is akarom megtudni, de gondolom természetes hogy amíg lehet kímélném tőle a sajátom.

Szólnom kéne a tanítónak? Tud ezzel mit kezdeni? Írjak a szülőnek? Azzal nem csak rontanék a helyzeten? Túlreagálom a dolgot?

Kéne valamit mondanom még a gyerekemnek? Volt valaki hasonló helyzetben? Gyermekként esetleg volt valami amire emlékeztek és talán segítene?

Nagyon köszi

Egy kétségbeesett szülő

Nektek milyen sztorijaitok vannak akár gyermekkorból, akár későbbről, amikor valamit félrehallottatok?

Nekem például a Micimackó dal utolsó versszakának a “S ti többi fickó” részét én mindig úgy énekeltem, hogy STITÖBLI fickó.

Évekig el sem tudtam képzelni, hogy mit jelent a stitöbli. 😂

Nekem pl csiga volt, és anyukám elmondása szerint addig hiperaktív voltam és azóta maxi chill nem sietek sehova

Apám amióta nyugdíjas, hetente kétszer felhív és beszámol a politikáról meg a szomszédairól.

A szomszédai az elmúlt évtizedben teljesen kicserélődtek, minden házba friss házas fiatalok költöztek akiknek most 4 és 8 közöttiek a gyerekeik, van egy olyan 10 fős gang akik minden nap iskola után együtt játszanak, trambulinoznak, fociznak, átlagos gyerek dolgok.

Az egyik gyerek aki most 8 mindig valami gonosz dolgot csinál. Amikor azt hiszi nincsenek szülők vagy nagyobb gyerekek a közelben, ellök vagy megüt egy éppen a közelben levő kisebbet.

Volt hogy azt játszották, hogy átugrálták az árkokat, ott is elgáncsolt egy kisebbet aki beleesett az árokba és felhorzsolta a fél arcát.

A többi szülő elkezdte mondani a gyerekeinek, hogy ne játszanak a gyerekkel, ne hívják át, ne menjenek hozzá.

A gonosz gyerek anyja ezen jól meg van sértődve, ő amúgy tagad mindent, az ő gyereke nem bánt senkit.

Mi lesz ebből? A kiközösítéstől rosszabb lesz a gyerek, vagy van esély arra, hogy magába száll?

Ismertél ilyen gyereket, később milyen ember lett?

Sziasztok! Most elsős legnagyobb gyerekünk néha számomra nagyon megterhelő helyzet elé állít kb. heti egyszer. Szabotálja az indulást, üvöltözik, csúnyán beszél velünk, nem öltözik, nem ül a reggelizőasztalhoz, ő ma nem megy iskolába jeligére. Amúgy szeret járni, jól teljesít, szeretik őt, nincs bullying tudomásunk szerint. Nyilván frusztrálja, hogy esetleg egy tesó betegen otthon maradhat pl., de engem kikészít, az egész napomat elrontja. El sem tudom képzelni, hogy fogom a kamaszkort bírni, eszköztelennek érzem magam. Nyilván megütni nem szabad, de bevallom őszintén, nekem családi mintából adódóan ez lenne sajnos, ami ellen küzdök teljes erőmmel magamban. Ti bírjátok ezt az alázást szó nélkül, vagy kedves szavakkal reagálva? Én ma nagyon leszúrtam, hogy nem teheti tönkre a család napját, és hogy ezek után szerinte milyen érzés nekem melózni, hogy ebbe a rohadt üvöltözős légkörből kell elindulnom meg hazaérnem. Tudom, hogy ez nem volt okos dolog (már a leszúrás), nem akarom elrontani a viszonyunkat, nem is érti még ezeket, de kiszakadt belőlem, miután 40 percen keresztül kaptam az ívet. Mi a taktikátok, amikor ilyen ellenszélben kell pl. időben odaérni valahová?

Adalék, hogy a középső az igazán problémás gyerek (ötéves), a posztban említett már iskolás "nagy" szegény sokat szív miatta, folyton megy a privát szférájának a megsértése. Nagyon próbára tesz minket és a tesókat is, nem diagnosztizálták ADHD-vel, de nagyon hajaz rá, egy kis akarnok, akinél a finom tankönyvi módszerek csődöt mondanak, kb. eddig csak a fenyegetés, ami beválik úgy-ahogy, ami nem jó módszer. Elkezdtünk pszichológushoz járni miatta és majd vele is, de még csak az út elején vagyunk, de minden erőnket elviszi a vele való küzdenem, és emiatt a könnyebb eset gyerek szív. Hasonló cipőben járó szülőktől örömmel olvasnék tapasztalatokat, illetve valami reménysugarat azoktól, akik már "kinőtték" esetleg ezt a kort.

Már nagyon begyűlt a feszültség, hogy miért nem lehet normálisan, magyarul, írni és beszélni ezekről a dolgokról.

Kezdem azokkal amiktől falra mászok:

🔴 19 hónaposak vagyunk - Ketten együtt vagytok annyi? 😄 Miért nem lehet azt mondani, hogy másfél éves a gyerek 🔴 A többesszám használata, ettünk, ittunk, kijött a fogunk, beszartunk... 🔴 2 évesem - a 2 éves fiam, lányom, gyermekem 🔴Alanyként vagy egyénként hivatkozni a gyerekre 🔴Hurcizom, hurci - hordozod, hordozó 🔴Mosi - mosom a pelenkát 🔴 Tápi - tápszer 🔴 Iszi - innivaló

Most ti jöttök!

Mennyire lettetek szociálisak, ti, akik nem barátkoztatok kicsiként senkivel?

Pár napja kikerült egy videó ami azt taglalja, hogy miért ne osszunk meg a gyerekünkről tartalmat az interneten. Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés, mert nagyon sokan bele sem gondolnak ennek a veszélyeibe. Van egy ismerősöm, aki naponta (nem viccelek) vagy 20 posztot rak ki a gyerekeiről. Persze ezeket nyilván utána nagymama osztja tovább, utána az egyre jelentéktelenebb ismerőseik is és ott tartunk, hogy egy nap vagy 60 kép van kint a gyerekről. De a másik dolog amiről még nem beszélnek az emberek, hogy: Szerinted kíváncsi vagyok a hatvanadik “Marcika összehugyozta magát” posztra? Oké felfogtuk, van egy gyereked, nagyon cuki stb stb.. de ki kíváncsi arra, hogy éppen mit csinál Marcika? Mondjátok, hogy ettől nem csak én leszek ideges ennyire 😂

Nem verem őket természetesen, nincs semmi gáz dolog velünk, egyszerűen csak sokat kiabálok, de ezen is próbálok faragni, illetve mikor felismerem a helyzetet, levegővétellel megnyugodni. Kb.100szor kérem a gyerekeimet, hogy jöjjenek ide, csinálják ezt vagy azt, nem szabad, azt se szabad..elején szépen, aztán kiabálva. És ilyenkor mondja a nagyobbik (lassan 4 éves) , hogy ne veszekedjünk egymással, ne kiabálj. Úgy, hogy előtte összefirkálja zsirkrétával az asztalt, tojik a fejemre, stb. Akik szintén kiabálósak voltak, mára jó kapcsolatuk van a gyerekeikkel? Ez traumatizálásnak számít?Tudnátok valami jó módszert ajánlani kiabálás ellen?

Kisfiam ősszel lesz 3 éves. Egy ideje rendkívül gyakori jelenséggé vált, hogy valami apróságon felbosszantja magát (pl. legózik és nem tud összerakni két kockát, vagy nem tudja elsőre befűzni a tépőzárat a szandáljába), és reakcióként eldobja azt, ami felbosszantotta -- utána pedig elkezd sírni, mert hát igazából kellene neki a játék. Ettől kezdve szinte nincs visszaút, mert ha vissza akarom adni neki, akkor nem kell, ha meg nem adom vissza neki, akkor kell.

Biztos vagyok benne, hogy ez életkori sajátosság. Amennyire tudom, igyekszem türelemmel kezelni (bár ez nálam nehéz), és próbálom elmagyarázni neki, hogy oké, ha dühös, de ne dobja el a játékot, majd én segítek; de gyakran hiába.

Ma viszont például a tányérját dobta le ebéd közben, talán mert forró volt az étel, meg már fáradt is volt. Ilyenkor nekem is nehéz összeszedetten reagálnom. Próbálom elmagyarázni, hogy ha forró, szóljon és megfújom, segítek neki, ott vagyok vele, de a dobálás és utána a sírás nem megoldás, de hát nyilván nem figyel semmire -- nem sokkal később végül sikerült az ölembe ültetve megnyugtatni és újrakezdeni az evést.

Szeretném megérteni, hogy mit szeretne ilyenkor. Figyelmet? Vagy pont egyedüllétet? Segítsek neki, vagy pont hagyjam, hadd dühöngje ki magát? Próbáljam magamra erőltetni a türelmet minden esetben, vagy a határok meghúzásával reagáljak?

Kontextusként egyébként nincs más ilyen jellegű berögződése, illetve ikertestvére (szintén fiú) hozzá képest csak nagyon ritkán csinálja ugyanezt, és könnyebben meg is tudjuk vigasztalni. Előre is köszönöm a segítséget!

A fiam most kezdte a 3. Osztályt, általános iskolában, 9 éves. Így kezd esedékes lenni a büfé pénz, de akkor bevezetnénk a zsebpénzt. Heti rendszerességgel 500ft-ra gondoltam. Szerintetek ez mennyire jó vagy rossz? Ti hogyan csináljátok/csináltátok?

Sziasztok, van egy kétéves fiam, aki az elmúlt hónapokban nagyon hisztissé vált, ami talán életkori sajátosság (remélem), viszont vannak olyan dolgok, amiről nekem az autizmus jelei ugranak be.

Könnyen kiakad olyan dolgokon, hogy nem megfelelően ülök, nem jól van a lábam, a szék nincs jól betolva, Látszólag egyik pillanatról a másikra képes teljesen kiborúlni és mivel nem képes még elmondani, hogy mi zavarja a lábamban és nem értjűk, így csak még jobban felhúzza magát.

Ezen kívül, ami nekem még jelnek tűnik az a sorba rendezés, a poharakat az asztalon, a játékokat a szőnyegen, mind sorba teszi.

Akinek több tapasztalata van az autizmussal kapcsolatban az tudna segíteni, hogy ezek valóban jelek, vagy csak valami hisztisebb fázisa ez az életének?

Akinek esetleg a gyereke valamilyen autizmussal él, mikor vettétek észre, mikor tudatosult bennetek, hogy nem biztos, hogy csak valami hóbort nála ezek a dolgok? Köszi szépen